Sport

Trending:


Hajdú B. Istvánt megműtötték, nem közvetít a labdarúgó-Európa-bajnokságon

Számára is váratlanul jött betegsége.


Keményen kiakadt az F1-es pilóta: „Srácok, ez elfogadhatatlan!”

A Kínai Nagydíj első szabadedzésének végén kemény mondatok hangzottak el az egyszeres futamgyőztes versenyző szájából: kijelentette, hogy az edzés folyamán semmit sem tanultak.


Fucsovics Márton óriási csatában, maratoni mérkőzésen jutott elődöntőbe Bukarestben

A magyar teniszező fordulatos, magas színvonalú csatát vívott francia riválisával.


A fociválogatott csodájától kilőtt a forint, pillanatok alatt kenterbe verte az eurót

44 évet kellett rá várni. Megérte?


Perez kérése ellenére nem lesz gyors döntés a Red Bullnál

Christian Horner elmondta, a Red Bullnak nem kell kapkodnia 2025-ös Forma-1-es felállása bejelentésében, hiába reménykedik Sergio Perez abban, hogy „a következő hetekben” döntés születik.


A Mercedes átvette a Williams és az RB "gyors és olcsó" ötletét

A Mercedes a Williamshez és az RB-hez hasonlóan igyekezett a cockpit körüli légmozgásokat rendes mederbe terelő megoldásokat alkalmazni a Forma-1 Kínai Nagydíján.


Norris már a rajtot követően nem volt versenyben, Verstappen újabb győzelmet zsebelt be

A harmadik helyért óriási csata volt az idei első sprintfutamon.


Itt a vége! Bedobta a törülközőt a Bayern München vezetőedzője

Thomas Tuchel gratulált a Leverkusen bajnoki címéhez.


Marco Rossi nem kertelt, megnevezte azt a játékosát, akitől többet vár

A szövetségi kapitány fontos kijelentéseket tett a nyári Európa-bajnoki keret kialakításával kapcsolatban.


Váratlanul meghalt a fiatal sporttehetség

A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.


Legyőzte a Vasast, fél lábbal már az NB I-ben érezheti magát a Szpari

Az éllovas Nyíregyháza előnye már tíz pont az angyalföldiekkel szemben.


Megvan az ítélet Fernando Alonso és Carlos Sainz ügyében! – hivatalos

A sprintfutam és az időmérő edzés közben a versenyigazgatás döntött Carlos Sainz és Fernando Alonso incidenséről, amely miatt Sainz két pozíciót vesztett, Alonso pedig kiesett.


Újabb világrekordot ugrott a svéd zseni, videón az elképesztő repülése

Ez volt sorozatban a nyolcadik világcsúcsdöntése.


Fellebbezett az Aston Martin F1-es csapata az időmérő eredménye ellen! – hivatalos

Az FIA egy hivatalos dokumentumban közölte, hogy az Aston Martin csapata fellebbezést nyújtott be a kínai időmérő eredménye ellen.


Meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs 18 éves kézilabdakapusa

Az ifjúsági csapatban játszott.


A 2024-es F1-es Kínai Nagydíj rajtrácsa – Alonso a Red Bullok mögött, Hamilton az utolsó előtti sorban!

A két Red Bull-pilóta tudta kisajátítani az első rajtsort a Kínai Nagydíj időmérő edzésén, Fernando Alonso meglepetésre be tudott férni a top 3-ba, Lewis Hamilton pedig mindössze a 18. helyről rajtolhat.


Lionel Messi szédületes bombagóllal, gólpasszal tért vissza sérüléséből

Sallói Dániel végig a pályán volt.


Dzsudzsák és a videobíró volt a főszereplő: kapaszkodik a bronzért a Loki

A válogatottsági rekorder már most túlszárnyalta az előző idényben nyújtott teljesítményét.


Abbahagyja a teniszt a kétszeres Grand Slam-bajnok sztár

Új fejezetet akar nyitni az életében.


Bejelentette a Ferencváros játékosa távozását – HIVATALOS

Svédországban keres új kihívásokat a már téli edzőtáborba el sem utazó norvég futballista.


Mutatjuk, mekkora a magyar válogatott továbbjutási esélye Eb-csoportjából

Valószínűség-számítás, algoritmus – érdekes számok, furcsa eredmények.


Búcsú Berlintől: Dárdai Pál fia aláírt új csapatához – HIVATALOS

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x) A következő idénytől a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg 14. helyen álló Wolfsburgban folytatja pályafutását Dárdai Bence, a másodosztályú Hertha BSC-t vezetőedzőként irányító Dárdai Pál legkisebb ...


Max Verstappen-pole Kínában, Hamilton már a Q1-ben búcsúzott!

Az F1-es Kínai Nagydíj időmérő edzésén Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót Sergio Perez előtt. Fernando Alonso ismét nagyot ment, Carlos Sainz pedig azt követően lett a hetedik, hogy a Q2-ben a falba csúszott a Ferrarival.


Carlos Sainz reagált Charles Leclerc nyilatkozatára

A Ferrari pilótája, Carlos Sainz reagált csapattársa szavaira – a monacói úgy véli, hogy a kínai sprinten a spanyol túlment a határon, Sainz pedig reagált a nyilatkozatra.


Itt a legújabb FIFA-világranglista, mutatjuk a magyarok hogy állnak!

Az élen Argentína, az első tízben nyolc helyen európai válogatott van.


Megállt a szíve, meghalt a Vasas legendája, Müller Sándor

Április 2-ről 3-ra virradó éjjel lett rosszul.


Marko: Ha Maxot egy Ferrariba tennénk be...

A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko arról nyilatkozott, hogy Max Verstappen és a Red Bull kombinációját tartja legyőzhetetlennek, ha pedig a holland a Ferrarit vezetné, máshogy festene a helyzet.


Nagy fájdalmak közepette terült el a földön az olimpiai bajnok sztár

Nagyon megijedtek a nézők az arénában.


Lewis Hamiltont intették le elsőként, mégis Lando Norris nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Öt év után tért vissza a Kínai Nagydíj.


Mennyből a pokolba: Szoboszlai Dominik távozását követelik Liverpoolban!

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x) A szünetben csereként beálló Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool 3-0-ra kikapott a vendég Atalantától a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Vörösök pár napon belül második kudarcukat köny...


Jürgen Klopp rendkívül csalódott, a Liverpool nem tudta tartani a tempót riválisával

Több liverpooli sztárjátékos formahanyatlással küzd.


Nem sokon múlt, hogy Alonso feladja a harmadik helyet érő körét

Az Aston Martin pilótája, Fernando Alonso elárulta, majdnem feladta a körét, amivel a harmadik lett a Forma-1 Kínai Nagydíjának rajtrácsán, miután az első kanyarban időt veszített.


Vetélkedősorozattal népszerűsítik az olimpiát, és állítanak emléket a magyar sikereknek

A döntőben tíz fő már élő kvíz során bizonyíthatja tudását.


Dárdai Pál a tulajdonosváltáson átesett magyar klubhoz térhet haza

Dárdai személyében egy olyan figura kerülne a hazai pályákra, aki képes lehet új szemléletet és minőséget hozni.


Ezért volt akkora huzavona Norris első helyet érő köre körül

A McLaren Forma-1-es versenyzőjének, Lando Norrisnak a pole-körét a Kínai Nagydíjon először törölték, azonban miután a versenyirányítás felülírta a saját rendszerét, visszakerült az első helyre.


Szoboszlai Dominik csalódott a Liverpoolban, Cristiano Ronaldo csapattársa lehet!?

Egy áprilisi tréfa szabadult el a magyar válogatott csapatkapitányával kapcsolatban? Utánajártunk!


Mutatjuk, mennyit kereshet Marco Rossi az Európa-bajnokságon

A legjobban, ha minden igaz, az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate járhat.


Sós Csaba tévedett Milák Kristóffal kapcsolatban: „Ilyet még senki nem látott”

Az úszóválogatott szövetségi kapitánya nem kerülte ki a kérdéseket.


Sokkhatás: „kiszivárgott”, hogy mi hangzott el Szoboszlaiék öltözőjében

Fény derült a Liverpool titkára.


Zinédine Zidane meglepő helyen vállalhat munkát, rekordbajnok kispadjára ülhet le

Sajtóhírek szerint a francia szakember nyitott a tárgyalásokra.


Románia: „Magyarország újabb csapást mért ránk"

Igen nagy port kavart a román sajtóban, hogy Dobozi Krisztián a magyar U20-as válogatottban mutatkozott be!


Gulácsi Péter bravúrja is kellett ahhoz, hogy a Lipcse megerősítse a BL-indulást érő helyét

Willi Orbánék immár hét kör óta veretlenek a Bundesligában.


Fernando Alonso a kiesése után: „Jól szórakoztam!”

A harmadik helyről indult Fernando Alonso és sokáig dobogós helyen is állt a sprinten, elmondása szerint mégsem igazán fáj neki, hogy fel kellett adnia a futamot.


Szabó István elárulta, hogy pontosan miért kellett száműznie fiát

"Egy nagy család vagyunk, de következetesnek kell lennünk" - emelte ki a vezetőedző.


„Meg tudom erősíteni, hogy tárgyalt Wolffal” – Nico Rosberg a mercedeses pletykáról

Az elmúlt hetekben, hónapokban lehetett hallani arról, hogy a Mercedesszel is tárgyal Fernando Alonso – a spanyol azóta hosszabbított jelenlegi csapatával, Nico Rosberg viszont megerősítette a tárgyalás tényét.


Meghalt a diósgyőri labdarúgás legendája, Tatár György

A DVTK a saját halottjának tekinti az egykori kiválóságot.


Sokáig vezetett, de nem tudott előnybe kerülni a Fradi az Európa-kupa elődöntőjében

Pokolinak ígérkezik a visszavágó az FTC számára.


Kínos: az amerikai atlétanők kényelmetlenül érzik magukat a Nike új bikinivonalas mezében - fotó

A Nike bemutatta az USA atlétikai csapatának 2024-es olimpiára szánt mezét, amelynek szabása komoly aggodalmakat és kritikákat váltott ki.


Ádám Martin visszatérne Magyarországra, zöld-fehér csapat a kiválasztott

Ádám Martin egyszer már bizonyított a Bognár György által vezetett Paksban és nincs kizárva a visszatérés.


Kiderült, kivel töltötte az éjszakát Szoboszlai Dominik a győzelem után

Közös kép is készült.