Sport

Trending:


A Stalingradban kezdte, róla nevezték el a futball legpimaszabb mutatványát

Amikor még négycsapatos volt a futball-Európa-bajnokság.


Így maradt ki a Barca szupersztárja az egész világot megrázó tragédiából

Magyar áldozatok is voltak.


Így disszidált a ’72-es Eb-ről az összes magyar szurkoló

A drukkerek szentül hitték, megint lefeküdtünk a ruszkiknak.


Félrelépett a dortmundi a párizsi ünneplés közben

A BL-bravúr után történt egy-két bizarr dolog a németekkel.


Három magyar labdarúgót is kinézett magának a belga klub!

Közülük egy játszik még Magyarországon.


Egy százalék – Norris életjelet adott magáról a futamgyőzelem után

Rengetegen izgultak érte: 20 perc alatt 200 ezren kedvelték a posztját.


Sorsoltak a BL-elődöntőre: még sosem kapott ki leendő ellenfelétől a Győr

A négyes döntőt is a magyar csapat találkozója nyitja.


Már olimpikon is van az orosz–ukrán háború halálos áldozatai között

A kétszeres Európa-bajnok férfi halálhírét az Ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság is megerősítette.


A Bayern percekre volt a döntőtől, de Neuer bakijával ismét mázlija lett a Realnak

A rekordgyőztes lesz a Borussia Dortmund ellenfele a londoni BL-fináléban.


Holtan találták rá a világbajnok bokszlegendára

A dél-afrikai Dingaan Thobelát holtan találták meg az otthonában.


Beszólt Xavinak a Girona edzője: „mindig veszíteni fogsz“

Míchel elárulta, hogy szerinte miért nem sikeres a Barcelona.


Az olimpiai bronzérmes kifakadt: sok a megvesztegetett és korrupt ember

Elnézést kért a szurkolóktól.


Theo Hernández Bayern Münchenhez való igazolásával a Real Madrid jár a legjobban

Elkezdődik a játékoskeringő, a Királyi Gárda egy régóta kiszemelt játékost kaparinthat meg.


Szoboszlai Dominikre olyan vár, amelyhez foghatót még nem látott az ország

A válogatott csapatkapitányának új szerepköre igazán jótékony is egyben.


Akkora gólpasszt adott, hogy a csapattársa is meghajolt előtte, majd azt mondta: nem volt semmi különös

Toni Kroos gólpassza a Bajnokok Ligája elődöntőjében igazi egy mester munkája. A kezével jelzett, aztán úgy zúzta porrá az ellenfél védelmét, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.


Közepes osztályzatok, az angol sajtó nem honorálja Szoboszlai eladott labdáit

Keresi szeptemberi formáját válogatottunk csapatkapitánya.


Súlyos sérülést szenvedett egy meccsen, kórházba került a magyar válogatott középpályás

Varga József összesen 34-szer szerepelt a válogatottban.


Káosz a Red Bullnál: újabb kulcsfigura távozhat a csapattól

A Red Bull Racing csapatát újabb nehézségek sújtják, hiszen Adrian Newey után Jonathan Wheatley sportigazgató is elhagyhatja a Forma-1-es istállót.


Kórházba rohantak a Bajnokok Ligája-győztes labdarúgóval

A túlzott stressz hatására romlott meg az egészségi állapota.


Marozsán Fábián karriercsúcsot javított, két magyar teniszező a legjobb 50 mezőnyében

A következő tornán viszont 200 pontot kell megvédenie.


Elképesztő teljesítmény, néhány nap alatt két tornát nyert a 17 éves szupertehetség

Továbbra sincs ellenszer az angolok zsenijére.


Meghalt a világbajnok futballválogatott legendás szövetségi kapitánya

Minden idők egyik legnagyobb hatású edzője 85 éves volt.


A Bayern München állítólag szemet vetett a PL-sztárcsapat edzőjére

Az angolok úgy tudják, hogy a szakember ügynökét már megkereste a bajor sztárcsapat.


Újabb világrekordot ugrott a svéd zseni, videón az elképesztő repülése

Ez volt sorozatban a nyolcadik világcsúcsdöntése.


A hokiválogatott csapatkapitánya szerint a pofon talán még jókor is jött

A szövetségi kapitányról sértő módon nyilatkozó játékos néhány száz üzenet után kikapcsolta a mobiltelefonját.


Óriási sikert ért el Davide Lanzafame magyar bajnokból lett edző az olasz labdarúgó-bajnokságban

Davide Lanzafame edzőként vezette sikerre az olasz csapatát az amatőr bajnokságból a Serie D-be.


Elképesztő pech, műteni kell a magyar válogatott futballistát

Könnyen lehet, hogy emiatt lemarad az Európa-bajnokságról is.


Milák Kristóf újra kerüli a medencét – mi lesz így a párizsi olimpián?

A magyar bajnokság óta 38 edzésből 32-t hagyott ki igazolatlanul.


Közpénzmilliárdokkal kitömve búcsúzik Tállai Mezőkövesdje az NB I.-től

Piaci működésnek alig látszik nyoma a csapatnál, cserébe a tao-támogatások egyik legnagyobb nyertese voltak a matyóföldiek. A pénzből lett sporthotel, öltöző, egészségügyi központ és számos pálya.


A szerb elnök olimpiát rendezne Magyarországgal közösen

Ezek szerint az nem gond számára, hogy az olimpia rendezését egy város szokta megkapni, nem pedig ország(ok).


Szoboszlai után újabb magyar név a Liverpool kiszemeltjei között

A jelenlegi idényben megállíthatatlannak tűnik a 25 éves gólvágó.


Vb-aranyérmes hokisaink méltó ellenfelei voltak a világsztárokkal kiálló Kanadának

Csak a magyar becsületgól hiányzott Budapesten, kapusaink nagy napot fogtak ki.


Kihúzta a gyufát az FTC, keményen lesújtott az MLSZ – HIVATALOS!

A bajnokavatóval betelt a pohár…


Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”

Éles nyelvű üzenetet küldtek a IV. kerületi szurkolók a szezonzáróval kapcsolatban.


Milák utolsó számát is megnyerte az ob-n, aztán angolosan távozott a Duna Arénából

Hiába a közvetett ígéret, a bajnok ezúttal is csak az úszásra fókuszált, a kiegészítő tevékenységekre nem.


A Szombathelyi Haladás szerb vezetőedzője azonnali hatállyal benyújtotta lemondását

A klub mindent megtesz annak érdekében, hogy a következő mérkőzésre teljes legyen a stáb.


Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros

A Torino, a Genoa és a Hellas Verona is a zöld-fehérek riválisai között?


Áll a bál a magyar hokiválogatottnál, a vb közben válthatják le a kapitányt

A szövetség cáfolja a sajtóhíreket.


Edzője lerántotta a leplet Lisztes Krisztián mellőzésének okáról

Tehetsége kiemelkedő, a szorgalma még nem.


42 éve vesztettük el az F1 egyik legnagyobbját, Gilles Villeneuve-öt

F1-es világbajnoki címet ugyan nem tudott nyerni, így is legendaként tartják számon Gilles Villeneuve-öt. A neves versenyző 1982-ben a Belga Nagydíj edzésén szenvedett sérülései következtében távozott az élők sorából. Több mint 40 éve, hogy már nem lehet közöttünk.


Visszatérés 10 év után: kisebb csoda, hogy ennyi pénzből feljutott az NB I.-be a Nyíregyháza

Három fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította a feljutást a Szpari, noha sokkal gazdagabb csapatokkal kellett versenyeznie. Egy olyan élvonalba térnek vissza a nyíregyháziak, ami gyökeresen átalakult azóta, hogy legutóbb ott jártak.


Ancelotti duzzad az önbizalomtól: „Nekem van a legjobb keretem, mi vagyunk a Real Madrid”

Az év eddigi legfontosabb mérkőzését játsszák szerda este.


A magyar válogatott legyőzte Franciaországot, visszajutott a világelitbe

Az utolsó Koreai Köztársaság viszont búcsúzott.


Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.


Jürgen Klopp élete legrosszabb döntése megpecsételte Szoboszlai Dominikék sorsát

A Liverpool kiesett az Európa-ligából és az FA-kupából, a bajnokság végére pedig összeomlott.


Gulácsi Péter és Willi Orbán kiütéses győzelemmel jubilált, a Leipzig közel a BL-induláshoz

Sallai Roland kulcspillanatban büntetőt rontott.


Jürgen Klopp szerint bűncselekmény, amit a Liverpoollal csináltak a szezon alatt

A német szakember azt taglalta, milyen hátrányok érték csapatát az elmúlt hónapokban.


Cseh Katalin bepanaszolta Orbán Viktort az UEFA elnökénél

A politikus kiakadt a Ferencváros lehetséges szponzorán.


Bombaigazolást jelentettek be Debrecenben

A szakember dolgozott a Fradinál, a válogatottnál és Németországban is.


Tagadja a sikerkovács edző, hogy megállapodott a Liverpoollal

Kategorikusan cáfolta a Sky Germany értesülését.