Sport

Trending:


Vettel elárulta, Suzukában kinek a győzelmére fogadna

Sebastian Vettel lehűtötte a kedélyeket a Red Bull Ausztráliában mutatott visszaesése után, és kijelentette, hogy Suzukában ismét minden a bikásokról és Max Verstappenről fog szólni.


Wolff figyelmeztette Hamiltont: jövőre a hátsó szárnyunkat fogod bámulni

Toto Wolff felfedte, hogy azt mondta Lewis Hamiltonnak, hogy „képzelje el a hátsó szárnyukat”, amikor 2025-ben átigazol majd a Ferrarihoz.


Matt Addison: "Szoboszlai félgőzzel is kiemelkedően játszott!"

A liverpool.com szerkesztője Budapestre látogatott, hogy válogatott meccsen is "szemügyre vehesse" Szoboszlai Dominikot.


Novak Djokovics fontos döntést hozott karrierjében: hatéves kapcsolatnak vetett véget

Jelenleg Belgrádban készül a világranglista első helyezettje.


Újabb csapás Jürgen Kloppnak, megsérült a Liverpool kulcsjátékosa

Tét nélküli, felkészülési mérkőzésen kellett lecserélni.


Hiába a jobb merítés, Willi Orbán nélkül még mindig nehéz a magyar válogatott dolga

Az irány nem rossz, az összkép azonban lehetne megnyugtatóbb is.


„Ha az én lányomat bántották volna, már börtönben lennék” – megszólalt az ismert focista a szexuális zaklatási ügyekről

A bíró helyében elrettentő erejű ítéletet hozna.


Jövőre is Spanyolországban véd a magyar kéziválogatott kapusa

A jelenlegi évadban több jó mérkőzése is volt a spanyol élvonalban.


Lambiase a Verstappennel való közös munkájukról: „Talán nem kellene ezt mondanom, de…

Gianpiero Lambiasét Max Verstappen révén az egész világ megismerhette az utóbbi években, hiszen a páros már 2016 óta dolgozik együtt. A mérnök most kifejtette, hogyan viszonyulna ahhoz, ha esetleg másik pilótával kellene dolgoznia a jövőben.


Sztriptízbárba vitték ünnepelni ecuadori válogatott társai a 16 éves játékost

Kihúzta a gyufát az ecuadori válogatott azzal, hogy a Chelsea 16 éves tehetségét is elvitték ünnepleni a meccs után egy sztriptízbárba.


Megszületett a korábbi Ferencvárosi kedvenc második gyermeke – FOTÓ

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x) A Fehérvár FC hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett Sigér Dávid második gyermeke, Soma. "Isten hozott, Soma! Kedden megszületett Sigér Dávid második kisfia, Sigér Soma. Gratulálunk és sok bo...


Rendkívül durva szabálytalanság miatt bűnhődik a kanadai jégkorongozó

A szándékos mozdulat az ellenfél fejének irányába történt.


A Ferrarinak bármit meg kéne adnia Verstappenért, mert „három tizedet” ér

Holland szakértők szerint a Ferrarinak rá kéne repülnie Max Verstappen leigazolására most, hogy a versenyző helyzete bizonytalanná vált a Red Bullnál, és bármit meg kéne neki adniuk, mivel az a „három tized”, amellyel gyorsabb a többi versenyzőnél, megfizethetetlen.


Dzsudzsák Balázs Bentley-vel gurult be az edzésre

Nem vitás, igencsak stílusosra sikeredett Dzsudzsák belépője a DVSC edzésén.


Az Újpest labdarúgója azért dolgozik, hogy mielőbb újra válogatott kerettag legyen

Tudja, mostani teljesítményével nem érdemelte ki a meghívót Marco Rossitól.


Elérheti kívánt hatását az Európa-bajnokság kapcsán a sok panasz

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megfontolja, hogy megemelje a nyári kontinensviadalon részt vevő válogatottak kereteinek létszámát.


Kiderült, kivel töltötte az éjszakát Szoboszlai Dominik a győzelem után

Közös kép is készült.


Bosse Andersson: "Tokmac egy klasszis!"

A Djurgarden sportigazgatója beszélt az átigazolásról.


Voltak pillanatok, amelyek frusztrálták Marozsán Fábiánt bravúros győzelmét megelőzően

A magyar teniszezőt az élő világranglistán már a legjobb 40 mezőnyében jegyzik.


Felipe Melo az Alves és a Robinho ügyről: "Meg kell fizetniük azért, amit tettek!"

Keményen üzent egykori csapattársai felé a Fluminense játékosa.


Élesedik a verseny a középcsapatok közt: „Az RB-vel harcolunk”

Nico Hülkenberg felhívta rá a figyelmet, hogy a Haas nagyjából egy szinten van az RB-vel, a Sauberrel, de még az Alpine-nal is, így a tökéletesen kivitelezett hétvégéken túl szerencsére is szükségük lesz.


A Ferencváros egykori vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov neve felmerült egy topcsapatnál és egy válogatottnál is

Anglia, Azerbajdzsán, Oroszország, Spanyolország – mi lesz ebből?


Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója nem megy többet meccsre

Azt mondja a szakember, már a kiesésbe is beletörődött.


Börtönbe kerülhet az exelnök, aki engedély nélkül csókolt meg egy női futballistát

Az ügyészség szexuális zaklatással és kényszerítéssel vádolja a férfit.


Mourinho készen áll a visszatérésre

Fabrizio Romanónak nyilatkozott a portugál.


Történelmet írt a kaukázusi ország, komoly problémát okozhat a korábbi Fradi-edző csapata

Sorra vettük, mit kell tudni a nyári Európa-bajnokságra utolsóként kvalifikált válogatottakról.


Kihagyja a szezont a Chelsea 63 millió eurós igazolása

Egy meccsen lépett eddig pályára a csapatban.


Kifütyülték a lengyel himnuszt a walesiek - VIDEÓ

Rosszul bejátszott himnusz, füttykoncert, piros lap, tizenegyespárbaj - ezek jellemezték a Wales - Lengyelország összecsapást.


Marozsán Fábián felvette a versenyt az olimpiai bajnokkal, de vereséget szenvedett

A magyar teniszezőnek nincs oka szégyenkezésre, jövő héttől a világranglista 38. helyén jegyzik.


Ádám Martin visszatérne Magyarországra, zöld-fehér csapat a kiválasztott

Ádám Martin egyszer már bizonyított a Bognár György által vezetett Paksban és nincs kizárva a visszatérés.


Itt az új FIFA-világranglista, mutatjuk a magyarok hogy állnak

Az élen Argentína, az első tíz helyen nyolcból európai válogatott van.


Börtönbüntetésre ítélték Szalai Ádám korábbi csapattársát Hollandiában

A kétszeres holland válogatott játékos visszaesőnek számít.


Nem hagyta szó nélkül Szoboszlai Dominik fricskáját Lang Ádám

Egy BL-trófeás álom és Dárdai Pál üzenete is szóba került az összecsapás után.


Itt a vége! Leváltják a Chelsea elnökét!

Rengeteg szimpatizáns lesz a Kékeknék, akik örülni fognak ennek a hírnek.


Két spanyol pilóta az Aston Martinnál? „Ne lepődjenek meg rajta...

A Forma-1-ben nagy hírnévre szert tevő Eddie Jordan meglehetősen érdekes forgatókönyvvel rukkolt elő, mikor kijelentette, szerint Fernando Alonso csapattársa az Aston Martinnál Carlos Sainz lesz.


A kislányával volt a magyar olimpikon, amikor azonnal megérezte, nagy a baj

Különös sérülés hátráltatta a kétszeres Európa-bajnok játékost.


Bayern München vs. Alphonso Davies vs. Real Madrid

Ultimátumot adtak a Madridba készülő kanadai válogatott labdarúgójuknak a bajorok.


Kedd este megdőlt a tétel, hogy egy futballmeccs 90 percig tart

Világbajnoki döntőnek beillő mérkőzéseket játszottak.


Kétszer is visszakapaszkodott a Szeged, mégis nagyon kikapott a Veszprémtől

Rodrigo Corrales lehúzta a rolót.


Miami nem Hollywood: a nyolc között búcsúzott a favorit

Marozsán legyőzőjére így bravúrsikerből érkező bolgár rivális vár.


Alexander Zverev megállította Marozsán Fábián miami menetelését

A német teniszező 6-3, 7-5-re győzte le a magyar játékost.


Éjszakai műszak: Gőzerővel dolgozik Albon autóján a Williams

A Williams csapatfőnöke, James Vowles elárulta, az, hogy Alexander Albon autóját a jövő heti Japán Nagydíjra meg kell javítaniuk, nem fogja megakadályozni, hogy apró fejlesztéseket hozzanak a versenyre.


Egy lépéssel közelebb kerültünk a következő átigazolási szenzációhoz

A sztárcsapatok által figyelt tehetséges védő elégedetlen a mostani helyzetével Münchenben.


Nem bünteti meg a rasszizmussal vádolt Acerbit a Serie A

A játékos azt mondta, Juan Jesus rosszul értette őt.


Börtönt kértek a Hermosót kéretlenül megcsókoló Rubialesre

A vád szexuális erőszak és kényszerítés.


Visszatér a klubfutball: Szoboszlaiék évek óta nem látott versenyfutásban harcolnak álmaikért

Körbejártuk, hol tartanak Európa legerősebb bajnokságai a válogatottszünetet követően.


Liverpool? Bayern München? Leverkusen? Döntött jövőjéről a sikeredző

Valódi topcsapatoknál is szívesen látnák a kispadon Xabi Alonsót.


Közeledik problémái megoldásához a Mercedes

A Mercedes műszaki igazgatója, James Allison szerint a Forma-1 2024-es szezonjának első három futama olyan tendenciákat leplezett le, melyek megmagyarázzák, miért szenvednek ennyire.


Vettel elismerte, beszélt Wolffal Hamilton távozásának bejelentése után

Sebastian Vettel elismerte, beszélt telefonon Toto Wolffal, miután kiderült, Lewis Hamilton elhagyja a Mercedes Forma-1-es csapatát, de a visszatérése konkrétan nem került szóba.


Szerződésbontás után váltott csapatot Tokmac, a Fradi mégis jól járt pénzügyileg

A népligetiek nem kívánták kommentálni az ügy részleteit.