megszerezte élete első ducatis pole-ját, ami pályafutása 93. rajtelsősége volt, a sprintfutam azonban nem úgy alakult számára, mint ahogy szerette volna. A sokszoros MotoGP-világbajnok ugyanis az élről bukott, a győzelem így Jorge Martinhoz került.
A Ducati-pilóta ugyanakkor elismeri, hogy a „reális pozíció a második hely lett volna”, ha Marc Marquez nem esik el. A Gresini Ducati versenyzője a futam után egy apró vizes foltot okolt a balesetért, de igyekszik tanulni az esetből.
„Természetesen csalódott vagyok” – jelentette ki Marquez a rosszul sikerült sprintfutam után a Crash.net közlése alapján. „Természetesen tanulni akarok a hibákból. De minden alkalommal egyre jobbnak érzem magam, és ez önbizalmat ad.”
„Még egyszer buktunk, de nem a túlerőltetés miatt volt. A legtöbb versenyzőhöz hasonlóan én is hozzáértem egy vizes folthoz, és elvesztettem az elejét. Szuper nehéz volt mindezt kontrollálni. De a legpozitívabb dolog az volt, hogy visszajöttem és vezettem a versenyt.”
„A kilences kanyarban pedig nem vettem észre, hogy van egy vizes folt. Aztán a célban megnéztem, és csak egy 20 cm-es folt volt, amin áthajtottam, de most már ideje a mai napra koncentrálni.”
Eközben a Forma-1-ben is zajlik az élet, hiszen Carlos Sainz kijelentette, hogy nem az idei évi a legjobb teljesítménye a száguldó cirkuszban, hiszen a McLarennél is kiválóan vezetett.
2024-04-28T11:30:27Z dg43tfdfdgfd