Sport

Trending:


4–0-ra vezettek, mégis ölre mentek egymással a tizenegyesért

Rendesen ki is borították ezzel az edzőjüket.


Szoboszlait kirázta a hideg a magyar szurkolók miatt

„Remélem, máskor is lesz még ilyen...”


Nem lesz VAR a MOL Magyar Kupa egyik elődöntőjén

Mivel nagyban zajlanak a felújítási munkálatok Nyíregyházán, így a Ferencváros elleni kupameccset Balmazújvárosban rendezik meg.


Ütött az óra: Erik ten Hag olyat tett, amiért akár holnap kirúghatják – VIDEÓ

A holland szakember nehezen viselte a kritikákat.


Kispadra Curtis Jonesszal!

A Szoboszlai Dominik helyett pályára küldött játékossal szemben elég éles kritikát fogalmazott meg az angol sajtó.


Klopp: "Szoboszlai káoszt teremtett!"

A Liverpool menedzsere a magyar válogatott csapatkapitányát méltatta.


Hertha BSC: a jelek szerint mégiscsak ragaszkodnak Dárdai Pálhoz

Olyan helyről kaphatott lökést a magyar edző, mely talán az egyik legértékesebb.


Jürgen Klopp felesége elmondta, mi várhat férjére a jövőben

Jürgen Klopp nemsokára elköszön a szeretett klubjától, felesége, Ulla pedig rögtön két kérést is megfogalmazott hozzá.


100 millió forintot kaphat a Ferencváros a válogatott támadó miatt!

Angliából érkezhet jelentős összeg a klubhoz.


Kevés rosszabb büntetőt láttunk! - Videó

A Valencia 0-1-re tudott nyerni az Osasuna otthonában, de nem rajtuk múlott a 3 pont sorsa.


Fucsovics Márton hat szettlabdát hárított, majd két játszmában nyert Bukarestben

Nehezen indult, könnyed siker lett a végére.


Az utolsó pillanatban lépett vissza a magyar válogatott olimpiai selejtezős riválisa

Már azt is tudni, melyik ország lesz a beugró.


Ennyi volt, vége, visszavonul a spanyol csatár

Raúl Garcia nagy bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban.


Gyász: elhunyt az Újpest háromszoros magyar bajnoka

A közelgő 70. születsénapját már nem élte meg.


Sokkhatás: „kiszivárgott”, hogy mi hangzott el Szoboszlaiék öltözőjében

Fény derült a Liverpool titkára.


Hoppá! A szurkolók biztonsága érdekében elhalasztották a várva várt Bajnokok Ligája mérkőzést!

Az időjárás nem teszi lehetővé az ázsiai BL-mérkőzés megrendezését.


Ezt aztán jól kikotyogta Harry Kane…


Meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs 18 éves kézilabdakapusa

Az ifjúsági csapatban játszott.


Ettől féltek a románok: lezárult a háború Magyarország és Románia között!

„Háború van Románia és Magyarország között egy labdarúgóért" – címmel jelent meg múlt héten a román ProSport.


Pert vesztett Lázár János szövetsége, 16 millió forintot kell fizetnie

A Szegedi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az elsőfokú részítéletet.


Szoboszlai Dominik csalódott a Liverpoolban, Cristiano Ronaldo csapattársa lehet!?

Egy áprilisi tréfa szabadult el a magyar válogatott csapatkapitányával kapcsolatban? Utánajártunk!


Meghalt Peterdy Márta, a magyar tenisz örökös bajnoknője

Életének 101. évében.


Sajtóhír: Maranello mellett látták Adrian Neweyt

A Red Bull körül mindenkinek meggyőződése, hogy Adrian Newey náluk szeretné befejezni pályafutását, ennek azonban némileg ellentmond, hogy az Auto, Motor und Sport szerint nemrég Olaszországban tűnt fel.


Sorsoltak a párizsi olimpiára, női kéziválogatottunk elkerülte skandináv riválisait

Férfiválogatottunk jóval nehezebb csoportba került.


Románia: „Magyarország újabb csapást mért ránk"

Igen nagy port kavart a román sajtóban, hogy Dobozi Krisztián a magyar U20-as válogatottban mutatkozott be!


Teljesen összeomlott Dárdai Pál családja: „Ez fájdalmas, a feleségem napokig sírt!"

Dárdai Pál feleségét, Mónikát borzasztóan megviselte Bence eligazolása.


Történelmet írt a kaukázusi ország, komoly problémát okozhat a korábbi Fradi-edző csapata

Sorra vettük, mit kell tudni a nyári Európa-bajnokságra utolsóként kvalifikált válogatottakról.


Búcsú Berlintől: Dárdai Pál fia aláírt új csapatához – HIVATALOS

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x) A következő idénytől a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg 14. helyen álló Wolfsburgban folytatja pályafutását Dárdai Bence, a másodosztályú Hertha BSC-t vezetőedzőként irányító Dárdai Pál legkisebb ...


Kristóf, csak gratulálni akartam, nem kérdezni

Milák-nyilatkozat nélkül maradtunk az úszó ob-n. De vajon ki maradt nélküle? Véleménycikk az Indexen.


Itt a legújabb FIFA-világranglista, mutatjuk a magyarok hogy állnak!

Az élen Argentína, az első tízben nyolc helyen európai válogatott van.


Véget ért egy olyan sorozat, amihez hasonlót aligha láthatunk újra

Neve garanciát jelentett az aranyéremre – de csak eddig.


„Az NB I. sokkal keményebb lesz” - Interjú Révész Bálinttal

Az élvonalba igyekvő NB II-es Nyíregyháza Spartacus tulajdonosa beszélt a bérezésről és a klub jövőjéről is.


Arccsonttörést szenvedett a magyar válogatott középpályás, mentővel szállították kórházba

Varga József a saját csapattársával ütközött össze.


Mennyből a pokolba: Szoboszlai Dominik távozását követelik Liverpoolban!

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x) A szünetben csereként beálló Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool 3-0-ra kikapott a vendég Atalantától a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Vörösök pár napon belül második kudarcukat köny...


Ferencváros: Drámai videóban üzent Dejan Stankovics a kórházból – VIDEÓ

Dejan Stankovics nem lesz ott az FTC kispadján a ZTE elleni meccsen.


Bicskanyitogató videón, ahogy hátulról szándékos sérülést okoz az alattomos futsalos

A megtámadott játékos kórházba került.


Ekkora hátraarcot ritkán lát a világfutball: a Bayernnél újra Nagelsmannt akarják

Igen költséges a pálfordulás: nincs egy éve, hogy komoly kompenzáció árán megszabadultak tőle.


A madridiak 28 éve nem látott győzelemért mennek Németországba

2018-ban rútul kikaptak a Borussia vendégeként.


Elhunyt a DVTK kupagyőztes játékosa

70 évet élt.


Szoboszlai Dominikre olyan vár, amelyhez foghatót még nem látott az ország

A válogatott csapatkapitányának új szerepköre igazán jótékony is egyben.


Cristiano Ronaldónak megint alaposan elborult az agya – VIDEÓ!

Az ötszörös aranylabdás dührohamot kapott, miután Portugália vereséget szenvedett Szlovéniában.


Három magyar labdarúgót is kinézett magának a belga klub!

Közülük egy játszik még Magyarországon.


Íme a 2024-es F1-es Kínai Nagydíj menetrendje – jön az idei első sprint!

Sprinthétvégével folytatódik a Forma-1 2024-es szezonja: jön az ötödik állomás, azaz Kína és Sanghaj, amely helyszín 5 év után az új formátummal tér vissza.


Újabb botrány robbant ki a Formula–1-ben

Hamilton bátor döntésnek tartja a feljelentést.


Újabb világbajnokát gyászolja a német futball

Bernd Hölzenbein 78 évet élt – ő a harmadik német világbajnok, aki az idén hunyt el.


Kiderült, hol folytatja a friss német bajnokcsapat legnagyobb értéke!

Két-három érkezőt finanszírozna egy nagy eladásból a Leverkusen.


Versenyt nyert a transznemű sportoló, botrány lett belőle

Társai nem akarnak vele egy csapatban játszani.


Meghalt Juhász Péter válogatott labdarúgó

Tagja volt a hetvenes évek legendás újpesti csapatának.


Flow-ban kell maradniuk a női kéziseknek – korábbi világklasszisok szerint

Siti Beáta és Farkas Ágnes is úgy látja, nagyot lépett előre a válogatott a debreceni olimpiai selejtezőtornán, amelyen kivívta a párizsi részvételt. View on euronews


Bemutatták Michelisz Norbi autójának idei festését (képek)

Nemsokára kezdetét veszi a TCR World Tour 2024-es szezonja, a Hyundai csapata pedig bemutatta, milyen festéssel vágnak neki az évnek.