Sport

Trending:


Megvan az ítélet George Russell ügyében! – hivatalos

A Mercedes versenyzőjét, George Russellt veszélyes kiengedés miatt vizsgálták, nem sokkal az időmérő edzés után pedig meg is jött az ítélet a brit pilóta ügyében.


Fucsovics Márton óriási csatában, maratoni mérkőzésen jutott elődöntőbe Bukarestben

A magyar teniszező fordulatos, magas színvonalú csatát vívott francia riválisával.


Bejelentette a Ferencváros játékosa távozását – HIVATALOS

Svédországban keres új kihívásokat a már téli edzőtáborba el sem utazó norvég futballista.


Szombati motorsport-program: F1-es sprint és időmérő, WEC és pályán Michelisz!

Jön a Forma-1 ötödik, a WEC második és a TCR World Tour első fordulója: Kínában sprintfutamot és időmérőt, a WEC-ben időmérőt, a TCR-ben időmérőt és futamot rendeznek szombaton.


Ezért volt akkora huzavona Norris első helyet érő köre körül

A McLaren Forma-1-es versenyzőjének, Lando Norrisnak a pole-körét a Kínai Nagydíjon először törölték, azonban miután a versenyirányítás felülírta a saját rendszerét, visszakerült az első helyre.


Mutatjuk, mennyit kereshet Marco Rossi az Európa-bajnokságon

A legjobban, ha minden igaz, az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate járhat.


Max Verstappen-siker a kínai sprinten, Hamilton a dobogón, Alonso kiesett!

A Red Bull pilótája, Max Verstappen a nehéz kezdés után végtelenül magabiztos győzelmet aratott a sanghaji sprinten, míg Fernando Alonso sokáig dobogós helyen állt, de végül fel kellett adnia a versenyt.


A kínai F1-es sprintfutam rajtrácsa – Norris és Hamilton az első sorban!

Nagyon érdekesnek ígérkezik a sanghaji sprintfutam, miután a sprintkvalifikáció végén érkező eső egy kicsit megkavarta az erőviszonyokat.


Jürgen Klopp rendkívül csalódott, a Liverpool nem tudta tartani a tempót riválisával

Több liverpooli sztárjátékos formahanyatlással küzd.


Leclerc Alonsóról: Én nem akarok 43 évesen itt versenyezni...

Charles Leclerc egyáltalán nem bánja, hogy a „koros” Fernando Alonso kiszorítja a fiatalokat a rajtrácsról, ugyanakkor ő maga nem tervez 43 éves koráig a Forma-1-ben maradni.


Keményen kiakadt az F1-es pilóta: „Srácok, ez elfogadhatatlan!”

A Kínai Nagydíj első szabadedzésének végén kemény mondatok hangzottak el az egyszeres futamgyőztes versenyző szájából: kijelentette, hogy az edzés folyamán semmit sem tanultak.


Alonso a 3. helye után: „Elképesztően boldog vagyok” ezzel az eredménnyel

Fernando Alonso, aki 20 évvel ezelőtt is ott volt már az első Kínai Nagydíjon, most a visszatérés alkalmával is autóba ülhetett, és a sprintidőmérőn egy remek körrel a harmadik helyre kvalifikálta magát.


Rekorddöntéssel köszönt be Európába a brazilok csodagyereke – VIDEÓ!

Endrick lett a valaha volt legfiatalabb játékos, aki válogatott meccsen gólt szerzett a Wembleyben.


Lewis Hamiltont intették le elsőként, mégis Lando Norris nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Öt év után tért vissza a Kínai Nagydíj.


Fucsovics Márton hat szettlabdát hárított, majd két játszmában nyert Bukarestben

Nehezen indult, könnyed siker lett a végére.


Sós Csaba tévedett Milák Kristóffal kapcsolatban: „Ilyet még senki nem látott”

Az úszóválogatott szövetségi kapitánya nem kerülte ki a kérdéseket.


Versenyt nyert a transznemű sportoló, botrány lett belőle

Társai nem akarnak vele egy csapatban játszani.


Marco Rossi nem kertelt, megnevezte azt a játékosát, akitől többet vár

A szövetségi kapitány fontos kijelentéseket tett a nyári Európa-bajnoki keret kialakításával kapcsolatban.


Meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs 18 éves kézilabdakapusa

Az ifjúsági csapatban játszott.


Dárdai Pál a tulajdonosváltáson átesett magyar klubhoz térhet haza

Dárdai személyében egy olyan figura kerülne a hazai pályákra, aki képes lehet új szemléletet és minőséget hozni.


Marko: Ha Maxot egy Ferrariba tennénk be...

A Red Bull főtanácsadója, Helmut Marko arról nyilatkozott, hogy Max Verstappen és a Red Bull kombinációját tartja legyőzhetetlennek, ha pedig a holland a Ferrarit vezetné, máshogy festene a helyzet.


„Ez a feljutásba kerül?” Bűnbakká vált a magyar válogatott csatár

„Ez lehetett volna az ő meccse, de inkább tragikus figura lett, mint hős” – Németh Andrást nem kímélte a sajtó…


A Mercedes átvette a Williams és az RB "gyors és olcsó" ötletét

A Mercedes a Williamshez és az RB-hez hasonlóan igyekezett a cockpit körüli légmozgásokat rendes mederbe terelő megoldásokat alkalmazni a Forma-1 Kínai Nagydíján.


De hova tűnt Hajdú B. István? Itt a válasz!

Az M4 Sport és Magyarország legismertebb sportriportere az olimpián tér vissza csak.


Sokkhatás: „kiszivárgott”, hogy mi hangzott el Szoboszlaiék öltözőjében

Fény derült a Liverpool titkára.


Közepes osztályzatok, az angol sajtó nem honorálja Szoboszlai eladott labdáit

Keresi szeptemberi formáját válogatottunk csapatkapitánya.


Itt a vége! Bedobta a törülközőt a Bayern München vezetőedzője

Thomas Tuchel gratulált a Leverkusen bajnoki címéhez.


A fociválogatott csodájától kilőtt a forint, pillanatok alatt kenterbe verte az eurót

44 évet kellett rá várni. Megérte?


Kórházba került az olimpiai és világbajnok sportoló

Három szakágban, országúton, hegyi és terepkerékpárban is számos sikert ért el.


Charles Leclerc: Carlos keményebben harcol ellenem, túlment a határon!

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc a kínai sprintfutam után azt nehezményezte, hogy véleménye szerint Carlos Sainz keményebben harcol ellene, mint a többi pilóta.


Búcsú Berlintől: Dárdai Pál fia aláírt új csapatához – HIVATALOS

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x) A következő idénytől a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban jelenleg 14. helyen álló Wolfsburgban folytatja pályafutását Dárdai Bence, a másodosztályú Hertha BSC-t vezetőedzőként irányító Dárdai Pál legkisebb ...


„Meg tudom erősíteni, hogy tárgyalt Wolffal” – Nico Rosberg a mercedeses pletykáról

Az elmúlt hetekben, hónapokban lehetett hallani arról, hogy a Mercedesszel is tárgyal Fernando Alonso – a spanyol azóta hosszabbított jelenlegi csapatával, Nico Rosberg viszont megerősítette a tárgyalás tényét.


Sorsoltak a párizsi olimpiára, női kéziválogatottunk elkerülte skandináv riválisait

Férfiválogatottunk jóval nehezebb csoportba került.


Meghalt Peterdy Márta, a magyar tenisz örökös bajnoknője

Életének 101. évében.


1956 óta először nem jutott ki magyar súlyemelő az olimpiára

Az utolsó versenyre Nagy Péter úgy utazott ki, hogy nem emelhetett nehezet.


Norris már a rajtot követően nem volt versenyben, Verstappen újabb győzelmet zsebelt be

A harmadik helyért óriási csata volt az idei első sprintfutamon.


Kiderült, kivel töltötte az éjszakát Szoboszlai Dominik a győzelem után

Közös kép is készült.


Szoboszlai Dominik csalódott a Liverpoolban, Cristiano Ronaldo csapattársa lehet!?

Egy áprilisi tréfa szabadult el a magyar válogatott csapatkapitányával kapcsolatban? Utánajártunk!


Érzelmes győzelmet aratott a világhírű sportoló volt párja halála után

A közönség vastapssal fogadta a gyászoló teniszezőt.


Nagy csapás érte a magyar válogatottat, kidőlt a rutinos védő!

Kisebb sérülés miatt a barátságos meccseken nem léphet pályára a Puskás Arénában.


Nem tudtak csodát tenni Szoboszlaiék, a Liverpool kiesett az Európa-ligából

Álomszerűen kezdett Bergamóban Jürgen Klopp csapata, de aztán teljesen elfogyott a lendülete.


Ádám Martin visszatérne Magyarországra, zöld-fehér csapat a kiválasztott

Ádám Martin egyszer már bizonyított a Bognár György által vezetett Paksban és nincs kizárva a visszatérés.


Itt a legújabb FIFA-világranglista, mutatjuk a magyarok hogy állnak!

Az élen Argentína, az első tízben nyolc helyen európai válogatott van.


Nem igaz a Milák Kristófról terjedő hír, állítja az úszófenomén edzője

Virth Balázs határozottan cáfolta a magyar sajtóban megjelenő értesülést.


A Ferrarinak előnye van a holnapi sprintre

A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur elárulta, megkockáztatták, hogy a Forma-1-es Kínai Nagydíj szabadedzésén eggyel kevesebb közepes keveréket használjanak, így új gumikon kezdhetik a holnapi sprintet.


Zinédine Zidane meglepő helyen vállalhat munkát, rekordbajnok kispadjára ülhet le

Sajtóhírek szerint a francia szakember nyitott a tárgyalásokra.


Cicipasz harmadszor lett Monte-Carlo ura

A görög játékos a vasárnapi fináléban a norvég Casper Ruudot győzte le két játszmában.


A válogatott belgiumi légiósa megszerezte a 11. találatát

Vancsa Zalán korai góllal járult hozzá a Beveren elleni győzelemhez.


Újabb botrány robbant ki a Formula–1-ben

Hamilton bátor döntésnek tartja a feljelentést.


Mennyből a pokolba: Szoboszlai Dominik távozását követelik Liverpoolban!

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x) A szünetben csereként beálló Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool 3-0-ra kikapott a vendég Atalantától a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Vörösök pár napon belül második kudarcukat köny...